Ismét egy fárasztó, de csodás hétvégét tudhatunk magunk mögött.
Immáron harmadik éve veszünk
részt a kaposvári Vadászkutya kiállításon, kijelenthetem, nagy sikerekkel. A hétégi kiállításra három kutyát neveztünk, Arthurt, Amyt, és Missyt.
Arthur első lett Missy res.CAC, Amy pedig ismét fajtagyőztes lett, mint tavaly, és nem utolsó sorban a fajtacsoport harmadikjaként állhatott dobogóra.
Ami ismét elszomorító, hogy alig-alig volt Labrador a kiállításon, pedig ez egy úgymond spec kiállítás volt csak vadászkutyák részére. Sajnos úgy tűnik odáig süllyedt a tenyésztők nagy része, (tisztelet a kivételeknek) hogy már nem érdekli őket milyen is egy kutya élőben, mert úgy gondolja, hogy az Interneten keresztül minden információt be lehet gyűjteni. Biztosíthatok mindenki, hogy ez az esetek nagy százalékában ez nem így van! Láttam már gyönyörűen beállított, kiretusált kutyát fényképen, ami kiábrándítóan festett az életben.
Azt hiszem ez a „nem járok kiállításra” felfogás csak akkor fog megváltozni, ha egy újabb generáció kezdi el a tenyésztést. Bízom benne, hogy lesz még olyan hazai kiállítás, ahol nem tíz, hanem harminc, negyven Labrador lesz a ringben.
Vasárnap egy csodálatos helyszínen, Szigetváron a vár melletti parkban tartották a kiállítást.
A résztvevők létszáma ismét nem volt túl magas, de az elért eredményre nagyon büszkék vagyunk.
Most két kutya Amy és Sissy volt a résztvevő. Ami különösen tetszett, az Sissy ringbeli viselkedése volt. Senki nem mondta volna meg, hogy már egy éve nem volt kiállításon. Olyan természetesen és fenségesen viselkedett a ringben, mintha minden nap ezt tenné. Sissy res. CAC, Amy CAC, BOB és a fajtacsoportgyőztesek között ismét a harmadik lett!
Soha ennél rosszabb hétvégét!